A PTE Közgazdaságtudományi Karának Marketing és Turizmus Intézete számára különleges volt a november vége, mivel három különböző könyvmegjelenés is kapcsolódik az intézet egyes munkatársainak nevéhez. A kiadott művek egyrészt szakemberek számára jelentenek értékes ismeretanyagokat, másrész az oktatásban is kiválóan hasznosíthatók.

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) minden alkalommal az országos konferencia záróeseményeként ünnepi ülést tart. Ennek keretében a tudományos tevékenység legkiemelkedőbb oktatóit és diákjait díjazzák. Idén a Közgazdaságtudományi szekcióban mind a 4 Mestertanár Aranyérem kitüntetésben EMOK-os kolléga részesült, Révész Balázs (SZTE GTK), az EMOK volt elnöke, Mitev Ariel (BCE), az EMOK jelenlegi alelnöke, Jenes Barbara (BCE) és Molnár László (ME).

Immár hetedik alkalommal kerül meghirdetésre a VÁROSMARKETING VERSENY – a határon inneni és túli magyar egyetemisták számára.

A versenyben 3 fős hallgatói csapatok vehetnek részt, akik egy regionális döntő után juthatnak az országos döntőbe, ahol összesen több mint 1.000.000 forint értékű díjakért versenghetnek (a három legjobb csapat felkészítő oktatói szintén részesülnek 100.000 Ft-os díjazásban).

Az ICCO nemzetközi kommunikációs tanácsadó szervezet új, globális versenyt indít 35 év alatti PR-szakemberek számára, amelynek magyarországi selejtezőjét az Magyar Public Relations Szövetség bonyolítja le.

Idén is várjuk a hazai, határon túli és akár távolabbi marketingműhelyek jelentkezését a 2022. évi EMOK nemzetközi konferencia szervezésére.