Az Európai Marketing Akadémia (EMAC) megrendezi a második EMAC Job Market (AMA) workshopot.
A workshop célja, hogy segítse azokat a diákokat, akik a marketing területén szeretnék bebiztosítani helyüket a munkaerőpiacon, a 2018-as AMA nyári (munkaerőpiaci) konferenciára való felkészülésben.

A programot azért hozták létre, hogy két fiatal kari kolléga számára lehetőséget biztosítsanak arra, hogy egy félévet egy kutatás és oktatás intenzív intézményben töltsön.

A miskolci Városházán tartott szóbeli döntővel, december 1-én ért véget az 5. Országos Városmarketing Verseny rendezvénysorozata.

Az elődöntők legjobb csapatainak részvételével 2017. december 1-jén Miskolcon kerül megrendezésre az országos döntő, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

2017 Szeptemberében volt szerencsénk kijutni az ESOMAR ünnepi, 70 éves fennállását ünneplő konferenciára Amszterdamba. A téma a piackutatás jövője és lehetőségei volt. A kérdés, melyet Finn Raben, a szervezet igazgatója feltett, egy dilemma megoldását feszegette: a jelenlegi piaci körülmények között van-e létjogosultsága a piackutatásnak, vagy lassan feledésbe merül, a feltörekvő "data science" és "data scientistek" által? A 70 év honorálása mellett a téma a jövő kutatása volt, válaszokat remélve önmaguk sorsáról is.