A január 16-án megtartott alakuló ülés résztvevői a Marketingtudományi Albizottság elnökének Piskóti István professzor urat választották meg. Elnök Úrnak ezúttal is gratulálunk, az elkövetkező három évhez pedig kitartást és jó egészséget kívánunk!

Az idei EMOK kutatásmódszertani workshop 2018. január 23-án a Budapesti Corvinus Egyetem főépületében került megrendezésre Mitev Ariel szakmai vezetésével 19 érdeklődő, PhD hallgatók és tapasztalt kutatók részvétele mellett. A játékos feladatokkal tarkított workshop célja a marketingkutatás gyakorlatában egyre népszerűbbé váló, de még mindig inkább csak kiegészítő szerepet betöltő módszertan, a kvalitatív kutatás alkalmazási lehetőségeinek és megközelítéseinek megismertetése volt.

Az EMAC fiatal kutatóknak és PhD hallgatóknak szóló táborának idén is a Bécsi Egyetem Gazdaságtudományi Kara biztosít helyszínt. A kezdeményezés elsődleges célja, az új és fiatal kutatók kutatói képességének fejlesztése akadémiai karrierjük megkezdésekor. A tábor egy olyan fórum, amelynek során tapasztalt kutatók adnak tanácsokat tudományos kutatással és akadémiai karrierépítéssel kapcsolatosan a következő generáció számára.

Az Elsevier kiadó a következő publikációs lehetőségeket kínálja marketing témában 2018 I. negyedévében az Industrial Marketing Management és a Journal of Business Research című folyóiratokban.

Az Emerald kiadó publikációs lehetőségei marketing témában 2018 első negyedévére a Journal of Research in Interactive Marketing, az International Marketing Review, a Journal of Historical Research in Marketing és a Journal of Product & Brand Management című folyóiratokban.