A Miskolci Egyetem Marketing Intézete a pécsi, szegedi, győri, debreceni és budapesti partnertanszékek együttműködésével, számos szakmai szervezet támogatásával a napokban keresi meg a városok polgármestereit, s teszi közzé versenyfelhívását. Az egyetemisták a márkaépítésre, a hogyan pozícionáljuk, hogyan tegyük egyedivé, vonzóvá városunkat a célcsoportjaink szemében kérdésre keresik a választ, s prezentálják majd a marketing megoldásokat a feladatot adó városok számára.

A Kreatív Csoport a korábbi évekhez hasonlóan idén is meghirdeti a Prizma Kreatív PR Díjat. A kiírásban 12 kategóriában indulhatnak a pályázók, a témák között szerepet a self-branding, CSR megoldások, kríziskommunikáció, reputációmenedzsment és issue-menedzsment is. A pályázatban 2014. szeptember 1. és 2015. augusztus 31. között Magyarországon futó pr-projektek, illetve pr-aktivitások és – megoldások nevezését várják a szervezők.

A tudományos eredmények terjedésében és a tudományos teljesítmények elismerésében kiemelt szerepet töltenek be a hivatkozások. A hivatkozások fontossága nem kérdéses, azonban érdekes azt is körüljárni, hogy milyen tényezők befolyásolják egy adott tanulmány esetén a hivatkozások számát, továbbá milyen szabályszerűségek fedezhetők fel a hivatkozási szokások tekintetében. E kérdést járja körül egy nemrég megjelent tanulmány: Stremersch és szerzőtársai (2015) marketing tudományterületre vonatkozóan vizsgálták a hivatkozások számát befolyásoló tényezőket az International Journal of Research in Marketing folyóiratban megjelent írásukban.

A Magyar Marketing Szövetség fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte idén és ebből az alkalomból új díjat is alapított. „Az Életműdíjjal egy kiteljesedett, a marketing szakma egésze érdekében végzett, eredményes szakmai életutat kíván elismerni a Marketing Szövetség. A jelöltnek a sokéves szakmai tapasztalat és munkásság mellett számos publikációval és a szakmában elért eredménnyel kell rendelkeznie, valamint a Szövetséghez aktuálisan vagy valamikori tagként kell kapcsolódnia.”

2015. március 19-20-án került megrendezésre a „NEW IDEAS IN A CHANGING WORLD OF BUSINESS MANAGEMENT AND MARKETING" nevet viselő workshop Szegeden, a Gazdaságtudományi Karon. Az SZTE GTK Közgazdaságtani Doktori Iskola által évente megrendezett nemzetközi, angol nyelvű esemény résztvevői elsősorban közép-európai egyetemek doktoranduszai és doktorjelöltjei.