Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért
XXIV. országos konferencia

A hatékony marketing
2018. augusztus 27-28.

Tisztelt Kollégák!

Minden évben, augusztus végén a magyar marketing felsőoktatás szereplői közösen köszöntik az új tanévet a hagyományos konferenciák keretében Magyarország valamelyik egyetemén. Minden év hozott már újdonságokat, s minden szervező igyekezett hozzáadni valamit a hagyományokhoz. 2018 ebből a szempontból új kapukat tár ki. A helyszín ugyanis a felvidéki Komárom, a szlovák állami egyetemként működő, a magyar állam támogatását is élvező, magyar tannyelvű Selye János Egyetem, amelynek fő feladata a szlovákiai magyar értelmiség képzése gazdasági, informatikai, tanári és református teológiai területeken. Ezzel a konferenciasorozat kimozdul a Kárpát-medence, a történelmi Magyarország kisebbségi sorban élő magyar közösségei irányába. A konferenciasorozat elsődleges célja mindig az volt, hogy a marketing oktatásában és kutatásában résztvevő kollégák ismertessék egymással szakmai sikereiket, tapasztalataikat és kutatási eredményeiket. Komáromi rendezvényünkkel szolgálni kívánjuk ezt a célt, biztosítva a tartalmas szakmai kommunikáció, s mellette a kötetlen beszélgetések, barátságépítések lehetőségét. Idén a középpontba a hatékony marketing gondolata kerül. A ma gazdaságának középpontjában a termelékenység, a hatékonyság áll, s ettől mi sem tekinthetünk el. Bízunk abban, hogy konferenciánk közelebb visz ahhoz, hogy megértsük a marketing és a hatékonyság kapcsolatát, a marketing lehetséges hozzájárulását a gazdaság fejlődéséhez.

2018. augusztus 27-28 között számos szekció kínál a tudományterület érdekes témáiban prezentációs és publikációs lehetőséget. Folytatjuk a workshopok elindult és sikeressé vált rendszerét, így szeretnénk az oktatás és a publikálás problémáival külön foglalkozni. Az eddigiektől eltérően a második nap délutánján kerül sor a PhD kollokviumra, amelyre szintén várjuk a jelentkezéseket.

Bízom abban, hogy a konferenciasorozat veteránjai (mint jómagam), s ifjú és feltörekvő kollégáink egyaránt fontosnak tartják hagyományaink folytatását, és részvételükkel tűntetik ki rendezvényünket. Mi, a Selye János Egyetem munkatársai, doktori hallgatói azon leszünk, hogy a rendezvény méltó legyen a korábbiakhoz, és eredményes két nap után távozzanak elégedett barátaink, vendégeink.

Üdvözlettel,

Prof. Dr. Józsa László
A Szervező Bizottság Elnöke
Selye János Egyetem
Gazdaságtudományi Kar
Révkomárom-Szlovákia