Elnök: Dr. Törőcsik Mária, egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem
Alelnök: Dr. Prónay Szabolcs egyetemi docens, Szegedi Tudományegyetem

 

Az MTA Marketingtudományi Albizottság Fogyasztói magatartás Munkabizottsága az alábbi célok mentén tevékenykedik:

  • Évente rendszeres rendezvényekkel a fogyasztói magatartás területén kutató kollégákat diskurzusra sarkallni. E cél érdekében a Munkabizottság a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Marketing és Turizmus Intézetével együttműködve 2015 őszén indította útjára a Fogyasztás Interdiszciplináris Szimpózium sorozatot. A rendezvénysorozat célja, hogy időről időre lehetőséget adjon a különböző szakterületeken zajló fogyasztással kapcsolatos kutatások számbavételére, bemutatására, valamint az egyes tudományágak, szakterületek képviselői közötti inter- és multidiszciplináris párbeszédre.
  • Miután az Albizottság tagjai nagyrészt oktatók is, így a Munkabizottság a fogyasztói magatartás vizsgálatát nem csak kutatási, hanem oktatási területen is támogatni kívánja. Ennek érdekében a Munkabizottság témakörben érintett kollégái bevonásával oktatási jó gyakorlatokat kívánjuk megvitatni egy célzottan oktatási fókuszú rendezvénysorozat meghonosításával.
  • A fogyasztói magatartás területének fiatal (PhD hallgató, post-doc) kutatói közötti kutatási diskurzus elősegítése. E célt az éves Fogyasztás Interdiszciplináris Szimpózium és a tervezett oktatási célú rendezvény mellett a tématerület fiatal kutatóinak hatékonyabb, célzott elérésével kívánjuk megvalósítani. A fiatal kutatók számára fórumot biztosítunk az együttműködések, a kutatói hálózatok kialakítására.
  • A Munkabizottság célul tűzi ki továbbá a fogyasztói magatartás hazai kutatási eredményeinek szélesebb körű megismertetését és a terület társadalmi láthatóságának erősítését. Ennek érdekében támogatjuk a Munkabizottság által szervezett rendezvényekhez kapcsolódó eredményekről sajtóhír jelleggel készülnek beszámolók publikálását.

Ember a lét dzsungeleiben – félelmek, alkalmazkodás, fogyasztás
Utópia-e a tudatos fogyasztás?
Játék-e a fogyasztás a metaverzumban?
Reagál-e a marketing a fogyasztó félelmeire, szorongására?

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
2022. november 10.