Válasszon nyelvet

A konferencia nulladik napján, 2026. augusztus 24-én PhD Fórumot szervezünk, amely teret biztosít a doktori hallgatók számára kutatásaik bemutatására és szakmai kapcsolatépítésre. Várjuk mind az előrehaladott kutatási eredményekkel rendelkező hallgatók témaelőadásait, mind a doktori tanulmányaik elején járók rövid bemutatkozásait.

Absztrakt leadás: május 8.

A PhD fórumon való részvételhez tanulmány benyújtása az alábbiak szerint történik:
  • JUNIOR: A PhD Junior szekcióra való jelentkezéskor mindössze legfeljebb 1 oldalas abstractot várunk, mely a jelentkező kutatási témáját mutatja be röviden. MASTER: A PhD Master szekcióban való részvételhez a konferencia jelentkezéskor 3-5 oldalas kiterjesztett abstractot várunk, ami a konferencia kötetben is megjelenhet. Az abstractot a tervezett előadás témájában várjuk, hogy azt a helyszíni senior bírálók előzetesen át tudják tekinteni. Az absztraktot kérjük a formai sablon szerint elkészíteni és a regisztrációs rendszeren belül, a megadott határideig feltölteni. A formai sablon megegyezik a tanulmány formai követelményeivel.

Az abstract elején kérjük jelezzétek, hogy JUNIOR vagy MASTER szekcióban kívántok szerepelni.

  • PÁRHUZAMOSSÁG: A PhD Fórum résztvevői az EMOK konferencia későbbi részein is részt vehetnek a témájukkal további (akár intézményi társszerzős) publikációval – a regisztrációs felületen egy szerző akár több tanulmányt is fel tud tölteni.
Regisztráció:

A PhD Fórumra az EMOK konferencia regisztrációs felületén keresztül lehet jelentkezni. Az „Előadás formája”-nál a „PhD Fórum”-ot kell választani. A „tanulmány publikálásának módja”-nál bármit jelölhettek, ahogyan a „Témakör(ök)” kategóriának sincs jelentősége a PhD Fórum résztvevői vonatkozásában.

Bármilyen további kérdés kapcsán keressétek bizalommal a PhD szekció szervezőjét:
Dr. Prónay Szabolcs, SZTE, pronay.szabolcs@eco.u-szeged.hu

Regisztráció

A tanulmány feltöltésekor kérjük jelezze előzetes szándékát a konferencia részvételére vonatkozóan. A válasza nagymértékben segíti a szervezők munkáját, ugyanakkor nem kötelezi semmire. A végleges regisztrációnál (június 30.) tud a válaszán változtatni. Többszerzős tanulmány feltöltésekor kérjük jelezze a társszerzők részvételi szándékát is. Köszönjük!

Regisztrációs felület

A regisztrációs felület eléréséhez az EMOK online adatkezelő rendszer eléréséhez használt azonosítóját használja!

Fontos határidők

2026. május 31.
Workshop rendezés igényének bejelentése

2026. május 8.
Tanulmány leadás

2026. június 01.
Értesítés a tanulmány elfogadásáról

2026. június 30.
Jelentkezés
Részvételi díj befizetése
Végső tanulmány leadása

 

Sütiket használunk
Oldalainkon sütiket használunk. Ezek egy része szükséges az oldal működéséhez, a többi nekünk segít az oldal fejlesztésében és a felhasználói élmény javításában (követő sütik). Engedélyezheti ezeket a sütiket, de kérjük, vegye figyelembe, hogy az oldal nem minden funkcióját tudja igénybe venni a sütik nélkül.