Válasszon nyelvet

Tisztelt Kollégák!

Örömünkre szolgál, hogy idén a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának Marketing és Turizmus intézete rendezi a XXIII. EMOK Konferenciát. Nagy megtiszteltetés lesz számunkra, ha minél több oktató és kutató kollégát tudhatunk vendégeink között.

A konferencia elsődleges célja az, hogy a marketing oktatásában és kutatásában résztvevő munkatársak ismertessék egymással szakmai sikereiket, tapasztalataikat és kutatási eredményeiket. A Pécsett megrendezésre kerülő konferencia további célja az is, hogy elősegítse és serkentse a kutatóközösségek és tudományterületek közötti szakmai kooperáció létrejöttét és jövőbeli együttműködések harmonikus megvalósulását. Ezt sugallja a konferencia címe, a Tükröződés - marketing és társtudományok, trendek, fogyasztás.

2017. augusztus 28-30. közötti időszakban tizenkét szekció kínál a tudományterület kurrens témáiban prezentációs és publikációs lehetőséget. A konferencia különlegességeként jelezzük, hogy a szekciók mellett elsőként vezetünk be workshop sávot. Ezzel lehetővé válik, hogy a szakma legfontosabb kérdéseit kiemelten, zavartalanul vitassuk meg. A viták nemcsak új kutatóközösségek kialakulását ösztönözik, de oktatástechnikai és módszertani újítások bevezetésére vagy továbbfejlesztésére is inspirációt adnak.

Reméljük, a konferencia felkeltette érdeklődéseteket, és a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának Marketing és Turizmus Intézete által otthont adó konferenciát megtisztelitek jelenlétetekkel, gondolataitokkal.

Üdvözlettel,

Dr. Törőcsik Mária
intézetigazgató, egyetemi tanár
Pécsi Tudományegyetem
Közgazdaságtudományi Kar
Marketing és Turizmus Intézet

Iratkozzon fel a hírlevelünkre

A * karakterrel jelölt mezők kitöltése kötelező
 

Adatok

Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért
1093 Budapest, Fővám tér 8.
info@emok.hu

Adószám: 18652279-2-43
Bankszámlaszám:
Magnet Bank 16200223-10038989