Válasszon nyelvet

Váratlanul, életének 72. évében elhunyt Sas István, a reklámszakma egyik legnagyobb, legismertebb alakja. Színes és gazdag életpályáját kitüntetései, díjai is mutatják: Érdemes Művész, Balázs Béla-díj, A Magyar Reklámért díj, Magyar Reklámszövetség Örökös Tagság, 11 cannes-i díj, 22 első díj a Magyar Reklámfilm Szemlén – számos egyéb elismerés mellett. 2000-nél is több reklámfilmet készített, amelyek máig ikonikusnak számítanak, egy korszakot jellemeznek. Számos könyve jelent meg, szakmai konferenciák állandó, ünnepelt előadója volt.

Az EMOK számára természetszerűleg oktatói pályafutását érdemes kiemelnünk, amelyről talán kevesebbet lehetett olvasni, hallani, pedig több mint tíz éve jelentős része volt életének. A Budapesti Gazdasági Egyetem Marketingkommunikáció szakirányának, valamint a Metropolitan Egyetemnek (korábban BKF) volt meghatározó tanára, a kampánytervezés, reklámpszichológia tárgyak oktatója. Papp-Váry Árpád így emlékszik rá: „Sas Pista a BGE-Külker mellett leginkább nálunk, a Metropolitan Egyetemen tanított. Munkabírása fantasztikus volt: tíz év alatt több mint kétszáz hallgató szakdolgozatát vezette, akik ma már jobbnál jobb ügynökségeknél dolgoznak. Mindig ügyelt arra is, hogy a legjobb diákjainak különböző reklám- és marketing konferenciákra ingyenes jegyet szerezzen.”
Kollégaként lenyűgöző volt hozzáállása. Mindent szívből, teljes odaadással tett. Egyetemi előadásaira fiatalokat megszégyenítő energiával, lelkesedéssel, illetve olyan prezentációkkal készült, mintha több száz fős szakmai konferencia várta volna. Hallgatóit elbűvölték, lebilincselték az előadásai, személyisége, teljes jelenléte. Még 70 évesen is tegeződött velük.
A diákokhoz tanulni ment be. Mérges is volt, ha ez nem sikerült. Elvárta, hogy hallgatói naprakészek legyenek, kövessék a szakmai fórumokat, tartsák nyitva a szemüket – de általában ő hozta a legfrissebb példákat. Feledhetetlen múltja ellenére a jelenben élt. Nagyon ritkán kerültek elő óráin korábbi alkotásai, filmjei, hiszen a legfrissebb tendenciák érdekelték, és hogy mit hoz a jövő. Zavarba ejtő volt friss ismeretanyaga, tájékozottsága.
A tudás mellett gondolkodásmódot igyekezett átadni. A hallgatói prezentációkat legalább annyira komolyan vette, mint az előadásait. Kíméletlen őszinteséggel fakadt ki, ha valaki nem beszélt megalapozottan, nem gondolkodott. Minden évben új csoportos feladatok, a vizsgákon pedig újfajta kérdések várták a diákokat. Ötletei frissességet hoztak a megszokott környezetbe, érdemes volt ezekből a kollégáknak is ellesni néhányat. Szíven ütötte, ha kevesebben jelentek meg az órákon, vagy nem figyeltek oda. Ugyanakkor mindig izgalommal várta a szeptembert, hogy megint taníthasson. Ha ideje engedte, szívesen ment a diákokkal beszélgetni, több csoportot meg is invitált magához.
Könyvei élvezetes szakmai olvasmányok, így az oktatásban is kiválóan alkalmazhatók. A többször átdolgozott Reklám és pszichológia könyvének legújabb kiadása éppen 2018-ban jelent meg, emellett Az Ötletes reklám és a Reklám a jóért kötetek szintén jól kapcsolhatók az egyes tantárgyakhoz.
Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy vele dolgozhattunk, általa inspirálódhattunk, személyisége minket is magával ragadott.

Harsányi Dávid

Iratkozzon fel a hírlevelünkre

A * karakterrel jelölt mezők kitöltése kötelező
 

Adatok

Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért
1093 Budapest, Fővám tér 8.
info@emok.hu

Adószám: 18652279-2-43
Bankszámlaszám:
Magnet Bank 16200223-10038989

 
Sütiket használunk
Oldalainkon sütiket használunk. Ezek egy része szükséges az oldal működéséhez, a többi nekünk segít az oldal fejlesztésében és a felhasználói élmény javításában (követő sütik). Engedélyezheti ezeket a sütiket, de kérjük, vegye figyelembe, hogy az oldal nem minden funkcióját tudja igénybe venni a sütik nélkül.