Válasszon nyelvet

2015. március 19-20-án került megrendezésre a „NEW IDEAS IN A CHANGING WORLD OF BUSINESS MANAGEMENT AND MARKETING" nevet viselő workshop Szegeden, a Gazdaságtudományi Karon. Az SZTE GTK Közgazdaságtani Doktori Iskola által évente megrendezett nemzetközi, angol nyelvű esemény résztvevői elsősorban közép-európai egyetemek doktoranduszai és doktorjelöltjei.

2015-ben lengyel, román, szerb és magyar nemzetiségű résztvevőkkel találkozhattunk. A workshop kiváló lehetőséget biztosít a fejlődni vágyó és kutatni szerető hallgatók számára, hiszen egy olyan szakmai találkozóról van szó, amelynek keretében a témában jártas doktoranduszok és munkájukat bíráló szakemberek igényes vitát folytathatnak, valamint a doktorandusz hallgatók értékes kritikát kaphatnak munkájukról. Az egy szekcióban szereplő résztvevőknek egymás munkájával kapcsolatosan is fel kellett szólalniuk, ezzel ösztönözve mindenkit az építő jellegű kritikák megfogalmazására.

Az immáron harmadik éve, tavasszal megrendezésre kerülő workshop idei témaköre a menedzsmenttel, illetve marketinggel foglalkozó doktoranduszok számára kedvezett, hiszen olyan témák kerültek bemutatásra és boncolgatásra, mint a business és non-business marketing; marketingkutatás és módszertan; IT és innováció a marketingben; közösségi média és marketing, nonprofit menedzsment; stratégiai menedzsment; vállalkozásfejlesztés; vállalati kultúra; szervezetek hálózatépítése és klaszteresedése; szervezeti diverzitás. Mindez két napon keresztül, 10 párhuzamos szekcióban, összesen 31 előadás keretében.

Az idei szakmai találkozó plenáris előadói között szereplő neves kollégák szekcióelnökként a viták aktív résztvevői is voltak. Plenáris előadást tartott az első nap folyamán a Katowicei Egyetemről érkező Maciej Mitrega Professzor („Factors stimulating research productivity of young scholars from post-communist countries”), illetve Mandják Tibor kutató professzor, aki a franciai Ecole de Management de Normandie-t képviselte és bemutatta „Marketing inter-organisational and economic sociology: some possible relationships” címet viselő prezentációját. Az előadás a „No business is an island” ismert mottó köré épült és a Håkansson-Snehota szerzőpároshoz hasonlóan az előadó is a szervezetek egymással és más piaci szereplőkkel kialakított kapcsolatainak fontosságát, valamint az egymás tevékenységére gyakorolt hatását emelte ki. Előadása fókuszpontjában a szervezetek közti interakciók, az üzleti kapcsolatok és hálózatok szerepeltek. A második napot pedig a Budapesti Corvinus Egyetemről érkező Hámori Balázs Professzor Úr „New types of innovation in global economy” című plenáris előadásával nyitotta meg, amelyben az „innováció innovációja”, azaz a radikális megújulás elemzésére tett kísérletet. Előadása középpontjában a globális gazdaságban szerepet kapó új innovációtípusok, a fordított innováció, valamint a crowdsourcing szerepeltek. A szerző nem csupán a jelenségek bemutatását célozta meg, hanem a köztük esetlegesen felmerülő kapcsolat vizsgálatát is.

A két napos program nemcsak újabb ötletekkel és tanácsokkal szolgálhat a fejlődni kívánó doktoranduszok és doktorjelöltek számára, hanem egyben lehetőséget nyújt hazai és külföldi kapcsolatok építésére, ápolására is, mind a szakmai, mind a könnyedebb városnéző és esti programoknak köszönhetően. Ahogyan az elmúlt két évben is, a legjobb tanulmányok lektorált tanulmánykötetben való megjelenésére is lehetőséget biztosítottak a szervezők. A kötet az alábbi linkre kattintva érhető el: http://www.eco.u-szeged.hu/kutatas-tudomany/tudomanyos-kozlemenyek/workshop/workshop.

A jövő évi PhD Workshop témáját egyelőre még nem tudni, de az biztos, hogy a szegedi Gazdaságtudományi Kar hagyományt kíván teremteni azzal, hogy helyszínt ad a hazai és külföldi doktorandusz hallgatók szakmai találkozásának.

Csovcsics Andrea

Iratkozzon fel a hírlevelünkre

A * karakterrel jelölt mezők kitöltése kötelező
 

Adatok

Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért
1093 Budapest, Fővám tér 8.
info@emok.hu

Adószám: 18652279-2-43
Bankszámlaszám:
Magnet Bank 16200223-10038989

 
Sütiket használunk
Oldalainkon sütiket használunk. Ezek egy része szükséges az oldal működéséhez, a többi nekünk segít az oldal fejlesztésében és a felhasználói élmény javításában (követő sütik). Engedélyezheti ezeket a sütiket, de kérjük, vegye figyelembe, hogy az oldal nem minden funkcióját tudja igénybe venni a sütik nélkül.