Válasszon nyelvet

„NYÍLT INNOVÁCIÓ ÉS KÖZÖS ÉRTÉKALKOTÁS A FOGYASZTÓKKAL – KOMPLEX EGÉSZSÉGÉRTELMEZÉS AZ ÉLELMISZER-GAZDASÁGBAN”

Szervező: Debreceni Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Marketing és Kereskedelem Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia, Debreceni Akadémiai Bizottság

A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE: Debrecen, Kölcsey Központ

Mottó:

„A legnagyobb kockázat az, ha nem vállalsz semmilyen kockázatot. Egy gyorsan változó világban az egyetlen stratégia, ami biztosan sikertelen, az, ha soha nem kockáztatsz.” (Mark Elliot Zuckerberg)

 

A nyílt innovációs paradigma a kutatás-fejlesztési folyamatot nyitott rendszerként értelmezi, amelynek során a vállalatok az új értékek teremtéséhez nemcsak belső, hanem külső forrásokat is igénybe vesznek. A nyílt innovációs folyamat magában foglalja azt is, hogy a termékek fejlesztésének generálója maga a termékek felhasználója, vagyis legtöbb esetben a fogyasztó. Ez az úgynevezett felhasználó-vezérelt innovációs folyamat, ahol a felhasználó a termék ötlet kidolgozásától egészen az új termék bevezetéséig aktív részese az innovációs láncnak.

Tapasztalataink szerint az igazán sikeres vállalatok kiemelten fontosnak tartják a fogyasztók bevonását az innovációs és fejlesztési folyamataikba. A megkérdezett vállalatvezetők szerint a fogyasztóknak a cég üzletpolitikáját és jövőjét érintő stratégiai döntésekben ma már nagyobb a súlya, mint az igazgatótanács tagjainak (IBM, 2013). Ez a hozzáállás jól tükrözi azt a szemléletet, amelynek végeredménye a közös értékalkotás, amely segíti a vállalatokat a fogyasztói igények mélyebb megértésében, a marketing stratégiák kidolgozásában, végeredményként a verseny- és piacképesebb termékek előállításában. De mire van szüksége a fogyasztónak manapság? Azt mondhatjuk, hogy a legnagyobb igény az egészségesség trendjének megfelelő termékek iránt mutatkozik. Az élelmiszer innovációs irányokat is ez a fogyasztási trend határozza meg.

A hazai élelmiszer-kiskereskedelemben évente átlagosan 32 500 új termék jelenik meg (Nielsen, 2015), és tizenkét hónap után mindössze 8 000 marad a piacon, vagyis a bevezetett készítmények 25%-a.

A TÁMOP-4.2.6-15/1-2015-0001 KOMPLEX INNOVÁCIÓ - Egészségipari hálózat a hatékonyság növelése érdekében” pályázat keretében megrendezésre kerülő konferencia fogyasztói magatartáskutatások és sikeres vállalati marketingstratégiák segítségével választ keres arra, hogy milyen módszerekkel csökkenthető az új élelmiszerek magas bukási aránya a piacon, illetve hogyan növelhető az innovatív (köztük az egészségvédő) élelmiszerek értékbeli részesedése a vállalatok termékeinek értékesítésén belül.

 

A Konferencia fontosabb témakörei:

1. A nyílt innováció alkalmazásának és a fogyasztó bevonásának lehetőségei az élelmiszeriparban

2. Egészségmagatartás, tudatos táplálkozás és funkcionális élelmiszerek

3. A komplex egészségértelmezés hatása a piaci innovációra

4. Mitől lehet sikeres egy vállalati stratégia? Me-too vagy me-only termékek? Fenntarthatóság? Fogyasztó-vezérelt termékfejlesztés?

5. Rövid ellátási láncok, élelmiszerpazarlás és az ökológiai lábnyom kapcsolata

6. A digitális világ kihívásai és a vállalati innovációra gyakorolt hatása

 

A rendezvény alatt folyamatos program a kiállítók termékeinek kóstoltatása a kijelölt standokon.

 

A rendezvényen való részvétel és kiállítás díjtalan, de regisztráció köteles!

Regisztrálni a www.taplalkozasmarketing.hu honlapon lehet!

 

Iratkozzon fel a hírlevelünkre

A * karakterrel jelölt mezők kitöltése kötelező
 

Adatok

Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért
1093 Budapest, Fővám tér 8.
info@emok.hu

Adószám: 18652279-2-43
Bankszámlaszám:
Magnet Bank 16200223-10038989

 
Sütiket használunk
Oldalainkon sütiket használunk. Ezek egy része szükséges az oldal működéséhez, a többi nekünk segít az oldal fejlesztésében és a felhasználói élmény javításában (követő sütik). Engedélyezheti ezeket a sütiket, de kérjük, vegye figyelembe, hogy az oldal nem minden funkcióját tudja igénybe venni a sütik nélkül.