Válasszon nyelvet

Az immáron hét éve indított hagyományt folytatva idén is pályázatot és versenyt hirdetünk a leginnovatívabb marketingkurzus bemutatására és díjazására, aminek keretében a 2022/2023-as tanévben tartott, innovatív megoldásokat alkalmazott marketing-tematikájú kurzusokkal várjuk a Kollégák jelentkezését.

A pályázatok elbírálásának legfontosabb szempontjai, hogy mennyiben használ újszerű, innovatív megközelítéseket filozófiájában, módszertanában, valamint a hallgatók által létrehozott tartalom alapján az adott kurzus, annak érdekében, hogy a hallgatók és az oktatók a kurzus során fejlődjenek.

A jelentkezéshez az alábbi tartalommal kérjük a pályázati anyagot megküldeni:

  • A pályázó által írt összefoglaló a megadott szempontrendszer alapján, amelyben bemutatja, hogy miben áll a tárgy innovativitása (a csatolt melléklet kitöltésével);
  • Milyen kihívásokra reflektált és hogyan;
  • A tárgy hallgatók felé kiadott tematikáját;
  • Hallgatók által előállított tartalmakat (néhányat a legjobbak közül);
  • Bármi egyéb kiegészítő anyagokat, amellyel az innovativitás léte bizonyítható.

A bíráló bizottság által kiválasztott első helyezett 50.000 Ft-os díjban részesül, amelyet kutatáshoz, oktatáshoz kötődő célokra használhat fel. Ezen kívül a nyertes pályázó lehetőséget kap kurzusa bemutatására az EMOK éves konferenciáján, 2023. augusztus 23-25. között, Szegeden, az Oktatásmódszertani workshop keretében.

A pályázat benyújtásának határideje: 2023. július 28.

Formátum: Egyetlen összefűzött pdf

Pályázatok benyújtása és további információ az info@emok.hu e-mail címen.

Melléklet: Pályázati jelentkezési lap

Iratkozzon fel a hírlevelünkre

A * karakterrel jelölt mezők kitöltése kötelező
 

Adatok

Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért
1093 Budapest, Fővám tér 8.
info@emok.hu

Adószám: 18652279-2-43
Bankszámlaszám:
Magnet Bank 16200223-10038989

 
Sütiket használunk
Oldalainkon sütiket használunk. Ezek egy része szükséges az oldal működéséhez, a többi nekünk segít az oldal fejlesztésében és a felhasználói élmény javításában (követő sütik). Engedélyezheti ezeket a sütiket, de kérjük, vegye figyelembe, hogy az oldal nem minden funkcióját tudja igénybe venni a sütik nélkül.