Válasszon nyelvet

2024. február 2-án került megrendezésre az EMOK PhD Fórum, mely a tavaly februári hasonló rendezvény folytatása és kiterjesztése volt. A rendezvény elsődleges célja a fiatal marketinges kutatók közötti együttműködések támogatása és intézmények közötti hálózatok erősítése. Emellett fontos cél a nyári EMOK konferencia mellett egy másik, rendszeres találkozási alkalmat biztosítani az EMOK közösség PhD hallgatói számára.

Az eseményen a rövid bemutatkozást követően a jelenlévő PhD hallgatókból kutató csapatok álltak össze, melyeknek tagjai közösen dolgoztak ki egy-egy kutatási koncepciót. A 18 fiatal kutató és az őket támogató 3 mentor összesen 4 kutatói csapatba tömörült. A közös munka eredménye 4 abstract lett, melyek az EMOK soron következő PhD Fórumjára benyújtásra is kerültek az alábbi témákban:

  • Az MI támogatott mentálhigiénés szolgáltatások elfogadása és megítélése – Bifkovics Betti, Jászay Mariann, Kisfürjesi Nóra, Huszár Sándor és mentoruk Fehér András. 
  • Egy potenciális növényi alapú étrend-kiegészítő termékelemzése – Antal Márk, Boros Henrietta, Ulicsák Tamás és mentoruk Bíró-Szigeti Szilvia
  • Kínai autómárkák percepciója a fenntarthatóság tükrében Magyarországon – Béla-Csovcsics Andrea, Táskai Ottília, Benics Kálmán, Vereckei-Poór Bence, Ujházi Tamás
  • Úton az adatokkal: AI támogatású adatfeldolgozás a Budapest GO alkalmazás használati szokásainak vizsgálatában – Sikó Beáta, Nagy Fruzsina, Iványi Tamás, Pál Bertold, Bollók Máté Bence, Kökény Levente és mentoruk, Kenesei Zsófia

A résztvevő fiatal kutatók motivációját számos támogató tényezővel igyekeztünk erősíteni:

  • A résztvevők közül kerül kiválasztásra a nyári konferencián az EMOK Legígéretesebb Kutatócsoportja díj nyertese.
  • A konferencia kötetben való tanulmány megjelenéshez „fast track”-et biztosítunk az itt elindult kutatások számára.
  • A legszínvonalasabb közös produkció(k)nak megjelenést biztosítunk a Marketing&Menedzsment, illetve Turizmus Bulletin folyóiratokban.
  • A résztvevők számára továbbá számos megjelenés biztosított – melynek egyik példája jelen hír is –, annak érdekében, hogy a hazai kollégák jobban megismerjék őket.

Az esemény eredményesen és kifejezetten jó hangulatban – némi pezsgő és forraltbor kíséretében – zajlott, így remélhetőleg vonzó példát mutatott azon PhD hallgatók számára is, akik a jövőben tudnak csatlakozni az EMOK PhD Fórum rendezvényeihez.

 

A beszámolót készítette: Prónay Szabolcs 

 

Iratkozzon fel a hírlevelünkre

A * karakterrel jelölt mezők kitöltése kötelező
 

Adatok

Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért
1093 Budapest, Fővám tér 8.
info@emok.hu

Adószám: 18652279-2-43
Bankszámlaszám:
Magnet Bank 16200223-10038989

 
Sütiket használunk
Oldalainkon sütiket használunk. Ezek egy része szükséges az oldal működéséhez, a többi nekünk segít az oldal fejlesztésében és a felhasználói élmény javításában (követő sütik). Engedélyezheti ezeket a sütiket, de kérjük, vegye figyelembe, hogy az oldal nem minden funkcióját tudja igénybe venni a sütik nélkül.