Horváth Dóra – Mitev Ariel: Alternatív kvalitatív kutatási kézikönyv. Alinea Kiadó Budapest 2015. 393 számozott oldal, megjelölt fogyasztói ár 4950Ft.
A kvalitatív kutatási hagyomány az elmúlt 20-25 évben messze nem futott be akkora karriert a menedzsmenttudományokban Magyarországon, mint tette azt sok más régióban. Ennek valószínűleg nemcsak az az oka, hogy a KLASSZIKUS tudomány(osság) KLASSZIKUS kritériumait MINDEN kutatáson számon kérő KVANTITATÍV kutatók máig nem fogadták volna el és be a manapság már egyáltalán nem is újszerű irányzatot. Még csak nem is feltétlenül arról van szó, hogy ne állnának rendelkezésre olyan útmutatók, kézikönyvek, amelyek hatásosan képesek támogatni a kutatókat abban, hogy kutatási kérdéseikhez módszereket, technikákat találjanak, és azokat mások által már kipróbált rendszerben alkalmazzák. Arról sem igen lehet szó, hogy ezalatt az emberöltőnyi idő alatt ne jelent volna meg a hazai kutatóhelyeken egy új, módszertanilag is szélesebb kitekintéssel bíró, nemzetközi szakirodalmakban olvasottabb kutatói korosztály.
A kvalitatív kutatásmódszertan helyzetén a kétezres évek elején elgondolkodva jelen sorok írója arra gyanakodott, hogy az eltérés magyarázatához intézményes, azaz a menedzsmenttudományok hazai fejlődéséből rendszer- és intézményi szinten következő okokat érdemes keresni.1
Horváth Dóra és Mitev Ariel, a legújabb kvalitatív kutatás-módszertani kézikönyv szerzői szerint azonban még mindig az elfogadottság hiánya okozza, hogy „rendkívül alacsony a tisztán kvalitatív elemzést tartalmazó szakcikkek vagy PhD-dolgozatok” száma (20. o.).
Nos, akármilyen okok is vezettek ahhoz, hogy a magyar nyelvű menedzsmenttudományos folyóiratokat lapozgatva a módszertani sokszínűség helyett leginkább csak fakó palettát találunk, ebben a közegben is (vagy ebben a közegben még inkább) szükségünk van látókört bővítő, a kvalitatív úton indulókat elméleti háttérrel és technikai segítségnyújtással is támogatni képes munkákra.
A recenzens tudomása szerint a nemzetközi kutatás-módszertani irodalomban is különlegesnek számít, hogy egy szerző egyszerre legyen alkotótárs egy kvantitatív, illetve egy kvalitatív kézikönyv megírásában. Mitev Ariel, a Corvinus Egyetem Marketing Tanszékének docense viszont épp ilyen kutató. (Ráadásul a kutatás-módszertanok elképzelt skáláján az SPSS adatelemzési kötet2 és a még a kvalitatív kutatásokon belül is alternatív megközelítéseket közreadó jelen munka meglehetősen „eltart egymástól”.) Szerzőtársa, Horváth Dóra, a Corvinus Egyetem Média, Marketingkommunikáció és Telekommunikáció Tanszékének vezetője szintén kikezdhetetlenül otthon van a kvantitatív módszertanok világában. Miközben ennek a szempontnak nem feltétlenül kellene jelentőséggel bírnia egy kutatás-módszertani kötet minőségének megítélésében, a hazai tudományos közegben ez a kettős jártasság mindenképpen hitelesítő tényező.
A szerzők a könyvet főként már gyakorló kutatóknak, PhD- és mesterszakos hallgatóknak szánták, s szerintük „haszonnal forgathatják olyanok is, akiket bármilyen szempontból érdekel a kvalitatív kutatások világa” (9. o.). A kötetet végigolvasva a recenzens úgy érzi, hogy miközben ötletadóként, a kutatói bátorság fokozójaként valóban jól használhatják a művet az egyetemi hallgatók, azért az elsősorban a doktoranduszok és a már (bármilyen) kutatás-módszertanban jártasabb kutatók számára lesz a leghasznosabb.
A kötet struktúrája már-már főáramúan logikus. A két (egy „klasszikus” és egy „alternatív”) bevezető fejezet után a kvalitatív kutatás filozófiájáról és a kutatási tervről esik szó. A 3. fejezettel veszi kezdetét a technikákat bemutató rész. Itt először a grounded theory mint elméletalkotó technika kerül sorra. Ennek a módszernek a fordítására a szerzők a „megalapozott elmélet” elterjedtebb változathoz képest új megoldást is javasolnak: ők „kisarjadó elméletnek” nevezik (90. o.). (A recenzens már meg is szerette ezt a képszerűségében és üzenetében is hatásosabb fordítást.)
A szerzők által dokumentálónak nevezett technikák sorában a 4. fejezet foglalkozik az esettanulmányokkal, az 5. a netnográfiával (virtuális etnográfiával), míg a 6.a videográfiával. Az „elbeszélő technikák” csoportját a narratív technika nyitja meg (7. fejezet), ezután következnek az interpretatív fotóinterjú (8. fejezet) és a kutatói önmegfigyelés (9. fejezet). A „kreativitást ösztönző technikák” zárják a sorozatot, azon belül a projektív technikákkal (10. fejezet), a metaforákkal (11. fejezet), illetve a kollázzsal, képasszociációkkal (12. fejezet) ismerkedünk meg. A kötetet az ún. „posztmodern kitekintés” kerekíti le (13. fejezet), amely rész egyrészt a posztmodernnek a marketingre, a fogyasztói kutatásokra gyakorolt hatásairól, a két világ közti átjárásokról szól, másrészt a szerzők (önreflektív) záró gondolatait tartalmazza.
Miért és mitől alternatív a kötet? A szerzők szerint (20-21. o.) azért, mert
• a főáramtól (pl. mélyinterjú, fókuszcsoport) eltérő kvalitatív módszereket mutat be,
• olyan módszerekre fókuszál, amelyek alkalmazása megkívánja az alternatív gondolkodás iránti fogékonyságot,
• a megszokottól eltérő gondolatokat sorakoztat fel,
• a módszerek bemutatása részben alternatív módon történik,
• alternatív gondolkodásra sarkall: pl. verseket tartalmaz Haris Mária (Jodie) fiatal költőnőtől.
A recenzens kedvence a kötet 25. oldalán, a kutatási filozófiáról szóló részt felvezető, már-már haikut idéző vers volt:
„Réti pipacsok közt
daloló csöndben
hangszerbe bújt bogár álmodik.”
A kötetnek – a néhány bemutatott módszertanon túl – mindenképpen újdonsága az alternatív minőségi (hitelességi, érvényességi) kritériumok tárgyalása. A transzgresszív (határsértő) érvényesség fajtáiról (ironikus, paralogikus, rizomatikus és megtestesült érvényesség), illetve az ún. kristályosításról szóló részek (61-75. o.) kétségkívül a módszertani ínyencek kedvenc fogásai lehetnek.
A kötet 13 fejezetéből 8 a szerzőknek külön-külön, együtt vagy más szerzővel (Dörnyei Krisztina) közösen már megjelentett írásműveinek, előadásainak kevésbé vagy jelentősen átdolgozott változatait tartalmazza. Miközben a szerzők által vágyott történetmesélési ív egy ponton sem szakad meg zavaróan, a bevezetőben ígért egységes fejezet szerkezet (minden módszerhez a történeti, lételméleti, ismeretelméleti kontextus bemutatása) néhány esetben megfigyelhető elhagyása, a kötet belső szerkezetének aránytalanságai a narratíva egyenetlenségéhez vezet. (Pl. a technikákat bemutató fejezetek közt akár négyszeres terjedelmi különbség is előfordul, s ez csak részben magyarázható a vonatkozó módszerek „fejlettségével”, történetiségük kiterjedtségére.)
A könyvet számos példa, illusztráció teszi befogadhatóbbá. A nem hagyományos módszertanok miatt ugyanakkor felvethető, hogy érdemes lett volna több hivatkozást beilleszteni olyan projektekre, amelyeket valamely on-line felületen megtekintve hatásosabban lehetne hozzáférni akár a módszerek technológiájához, akár azokról közvetlenebb „fogyasztói”, befogadói élményt lehetne szerezni.
A recenzens kíváncsi arra, hogy a hazai tudósképzés műhelyeiben (a doktori iskolákban) jelenleg módszertant oktató kutatók, illetve a módszertanok elsajátításán épp munkálkodó hallgatók miként fogadják ezt a kötetet. Jelent-e majd a könyv tartalma és stílusa egy tudományos karrier iránt tájékozódó fiatalembernek olyan inspirációt, amely akár új utakat nyit meg előtte, s amely útnak a felfedezésébe, a bejárásába így bátrabban vág bele?
Mert erre a bátorságra szükség van, hiszen – ahogyan azt a szerzők is őszintén megállapítják – a kvalitatív kutató útja nehézségekkel is járhat. A megfelelő kompetenciákkal felvértezett kutatónak a kihívásokra adott reakciója azonban nem a paralizáló félelem, hanem az okos szembenézés lesz. Vagy ahogyan Dóra és Ariel fogalmaznak: „Természetesen a félelmeinktől megbilincselve hozzáköthetjük magunkat a cselekvésképtelenség papírgalancsinjaihoz a lehetőségek kandallójának árnyékában. Másik megoldás, hogy erőfeszítéseket teszünk arra, hogy aggodalmaink a tűzbe dobott papírgalacsinnal együtt füstté váljanak. Ehhez azonban két dolog szükséges: egy nyitott tűzterű kandalló, valamint megfelelő célzó képesség a galacsin ferde hajlításához a légellenállás, valamint a mozgó test alakjának figyelembevételével” (10. o.).
A kötet legutolsó fejezetének 29 és fél oldalán a recenzens számításai szerint hetvennégyszer (74) fordul elő a „rózsa” szó valamilyen alakja és szerepel két darab rózsa képvers is. A recenzens azt is kiszúrta (ld. rózsa – tövis – szúrás asszociáció), hogy a szerzők ehelyütt is hivatkoznak (pontosan kétszer) a vizuális módszertanok méltán híres kutatójára, Gillian Rose-ra...
Nosza: hajlítgassunk, célozgassunk hát egyre többen, és közben fogalmazzunk, rajzolgassunk rózsa képverseket!
Lábjegyzet
1 Radácsi L. (2003): „One best way” a menedzsmenttudományos kutatásokban. Gondolatok a kvalitatív módszertan hazai helyzete ürügyén. Vezetéstudomány, 34. k. 2003. október, 4. – 12. o.
2 Sajtos L. – Mitev A. (2007): SPSS kutatási és adatelemzési kézikönyv. Budapest: Alinea Kiadó
Szerző: Radácsi László.
A recenzió eredetileg a Vezetéstudomány XLVII. ÉVF. 2016. 1. szám 68-70. oldalon jelent meg. A másodközlés a kiadó engedélyével történt.