Az IAB Hungary digitális reklámszakmai szervezet március 22-én adta át a 2023-as évi Legjobb szakdolgozat a digitális marketingről című pályázat nyerteseinek járó díjakat. Idén egy szegedi és egy budapesti egyetem hallgatója vihette haza a legjobb pályamunkáért járó oklevelet.
A versenyre beérkezett 26 nevezésből nyolc alkotás került a döntőbe, közülük két pályázó és konzulenseik részesültek pénzbeli jutalommal járó elismerésben. A Médiakutató folyóirat az alapszakos nyertesnek különdíjként egy publikálási lehetőséget is felajánlott. A zsűri döntése alapján az alábbi szakdolgozatok lettek a 2023-as év legjobbjai:
Alapszakon:
- Cím: "Vizuális közösségi média tartalmak hatása a testképre és elégedettségre – egy szemkamerás vizsgálat eredményei fiatal nők körében"
- Szerző: Dér Dorottya Noémi (Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar, kereskedelem és marketing alapszak)
- Konzulens: Huszár Sándor
- A nyertessel készült interjú az IAB blogon itt olvasható.
Mesterszakon:
- Cím: Az internet cuki sztárjai
- Szerző: Nagy Diána (Budapesti Corvinus Egyetem, Marketing mesterképzési szak)
- Konzulens: Dr. Csordás Tamás Viktor
- A győztessel készült interjú az IAB blogon itt érhető el.
A pályaművek értékelésében a szponzorok részéről Erdélyi Eszter (Atmedia), Néz Kata (OMG) és Török Diána (GroupM), az IAB Hungary vezetősége részéről Kenessey Adrien projektvezető, Papliczky Pál ügyvezető és Sopov István elnök, valamint az IAB Hungary Oktatói Klubjának, illetve az Oktatási és az Influencer Munkacsoportjának tagjai vettek részt.
Huszár Sándor, az Szegedi Tudományegyetem oktatója, középen Dér Dorottya Noémi alapszakos nyertes, a kép jobb oldalán Török Diána, az IAB Hungary Legjobb szakdolgozat pályázatát támogató GroupM Akadémia vezetője. Fotó: Koncz Márton.
Dr. Csordás Tamás Viktor, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, Nagy Diána mesterszakos nyertes és Novák Dániel, a Legjobb szakdolgozat versenyét támogató OMD digitális vezetője. Fotó: Koncz Márton.