Válasszon nyelvet

Szeptember 17-én ismét megtelt a Jégkert, ahol az IAB Hungary megrendezte a hagyományossá vált, nyarat lezáró és az őszi szakmai szezont elindító Back2Work találkozót, amelyet idén is a munkacsoportok nyílt napja színesített.

Az esemény minden évben kiemelt alkalomnak számít a digitális marketing szakmai közösségében, hiszen a résztvevők egy délután erejéig közelebbről is megismerhetik, milyen projekteken dolgoznak az IAB Hungary munkacsoportjai. A nyílt nap célja, hogy betekintést adjon a szövetség szakmai tevékenységébe, megmutassa az aktuális irányokat és lehetőséget biztosítson az érdeklődők számára a csatlakozásra.

A program újdonsága az volt, hogy a munkacsoportok vezetői a részletes asztali beszélgetéseket megelőzően röviden bemutatták a jelenlegi projektjeiket és a jövőbeni terveiket a közönség előtt. A visszajelzések alapján a formátum kifejezetten sikeresnek bizonyult: több résztvevő már a helyszínen jelezte, hogy szívesen csatlakozna valamelyik csoporthoz.

A Back2Work találkozó immár negyedik alkalommal valósult meg, és mára az IAB Hungary egyik legfontosabb közösségépítő eseményévé vált. A rendezvény nemcsak szakmai tapasztalatcserére adott lehetőséget, hanem alkalmat teremtett személyes találkozásokra, kapcsolatépítésre és kötetlen beszélgetésekre is.

A szervezők kiemelték: az esemény létrejöttét több partner támogatása is segítette, akik fontosnak tartották, hogy hozzájáruljanak a hazai digitális iparág közösségének erősítéséhez.

Az idei Back2Work eseményen is részt vettek az EMOK kollégái, hiszen sokan közülük az IAB Oktatói Munkacsoportjának a tagjaiként is tevékenykednek.

Az idei Back2Work hangulatát és pillanatait a helyszínen készült fényképek is jól visszaadják – a fotókat Polyák Attila készítette.

Iratkozzon fel a hírlevelünkre

A * karakterrel jelölt mezők kitöltése kötelező
 

Adatok

Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért
1093 Budapest, Fővám tér 8.
info@emok.hu

Adószám: 18652279-1-41
Bankszámlaszám:
Magnet Bank 16200223-10038989