Az EMOK az idei évtől olyan kurzusok, workshopok szervezését kezdi meg, amelyek elősegítik az oktatási és kutatási tapasztalatok cseréjét, képességeink fejlesztését. Ennek első lépéseként oktatás-módszertani kurzust indítunk. Továbbképzésünk során néhány, a hagyományos oktatási keretek között jól alkalmazható, az oktatási folyamatba hatékonyan integrálható digitális eszközöket, alkalmazásokat mutatunk be géptermi gyakorlási lehetőséggel.
A Magyar Tudományos Akadémia Gazdálkodástudományi Bizottságának Marketingtudományi Albizottsága 2015. november 9-én, a Budapesti Corvinus Egyetemen tartotta a „Marketingtudományi Évkönyv 2015” programjának vitaülését. Az Évkönyv célja, hogy olyan marketing kihívásokra keresse a választ, amelyek érintik a marketing paradigmákat. Ebben az évben 4 kérdéskört vettek górcső alá a szerzők, így a szakmai találkozón 4 – a marketing trendeket elemző – vitaindító tanulmány került bemutatásra, melyekre 2-2- kollega készített korreferátumot.
A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Gazdaság-és Jogtudományok Osztálya Gazdálkodástudományi Bizottság Marketingtudományi Albizottsága 2015. október 5-én szervezi a soron következő szakmai rendezvényét, a Business marketing workshopot. A rendezvényre az EMOK minden tagját és konferencia résztvevőjét szeretettel invitálja a Marketingtudományi Albizottság nevében Prof. Dr. Hetesi Erzsébet, az albizottság elnöke, Prof. Dr. Simon Judit, a munkabizottság elnöke és Prof. Dr. Piskóti István, az albizottság titkára.