PMSZ oktatói tagozat megalakítását tervezi az EMOK és a magyarországi piackutató cégeket összefogó – hazai szakmai szervezete, a Piackutatók Magyarországi Szövetsége (PMSZ https://pmsz.org/). Az új tagozatba a hazai felsőoktatási intézmények piackutatás, marketingkutatás oktatóinak jelentkezését várjuk, akik szívesen csatlakoznának a marketing oktatás és kutatás fejlesztését célzó közös projektekhez.
A Magyar Marketing Szövetség Agrár- és Élelmiszer-marketing Tagozata, az MTA Marketing Albizottsága és az EMOK 2024 december 12.n egy közös rendezvényen emlékezett meg a magyar marketing kiemelkedő személyiségének Tomcsányi Pál az MTA rendes tagja születésének 100. évfordulójáról. A rendezvény a Gellért Campus tetején pazar kilátást nyújtó impozáns helyen került megrendezésre.
Kedves PhD Fórum Résztvevők!
A hazai marketinges PhD közösség egyik legnépszerűbb programjára, az EMOK PhD Fórum soron következő eseményére invitálunk Benneteket! Az esemény célja a PhD hallgatók közösségének erősítése. 2024-ben sikeresen debütált ez a kezdeményezés, melynek keretében a résztvevő PhD hallgatókból 4 kutatócsoport is létrejött, és azóta két közös folyóirat publikáció született. E sikeres példát követve idén további kutatócsoportokat kívánunk támogatni.
2025. január 31.-én kerül megrendezésre az EMOK éves Kutatás- és oktatásmódszertani, valamint PhD workshopja a Budapesti Corvinus Egyetemen. Az egész napos rendezvény délelőtti kutatásmódszertani előadásai különböző aspektusokból vizsgálják, hogy mit tudtunk meg a mesterséges intelligenciáról az elmúlt időszakban, illetve, hogy hova tartunk. A délutáni oktatásmódszertani workshop a mesterséges intelligencia oktatásba történő hatékony integrálásának lehetőségeit, formáit mutatja be a résztvevők számára konkrét, elvihető ötletekkel, tippekkel, megoldásokkal. A nap záró eseményeként kerül sor a PhD workshopra, melynek keretén belül a fiatal marketinges kutatók számára biztosítunk lehetőséget a bemutatkozásra, együttműködések kialakítására, az intézmények közötti hálózatok erősítésére.
2024. november 22.-én került megrendezésre az EMOK őszi kutatásmódszertani workshopja Eye-tracking és egyéb neuromarketing megoldások helye és szerepe a marketingkutatásban címmel. A worksop ezúttal interaktív formában került megrendezésre, melynek az ELTE Gazdaságtudományi Kara adott otthont.
Az MTA IX. Osztályának Gazdálkodástudományi Bizottsága 2024. november 14-én elismerésben részesítette a BME Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszékét mint „Jubiláló Műhely 2024”. A Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszék idén ünnepelte a 75. születésnapját.
A 2024-es EMOK Konferencián futó játék virtuálisan ültetett fáiból immár valós erdő született. 🌳 A Pécsiközgáz Marketing és Turizmus Intézetének munkatársai 2024. november 23-án Somogytarnócán 150 facsemetét ültettek el, ezzel valóra váltva ígéretüket.
Előszeretettel ajánljuk tagjaink figyelmébe a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Ergonómia és Pszichológia Tanszék munkatársainak tollából megjelent „UX kutatási módszerek“ című könyvet, amely a felhasználói élmény (user experience, UX) fogalmának elméleti hátterét és a szakmához kapcsolódó, gyakorlati kutatási módszereket mutatja be.
20-22 of August 2025 – Gothenburg, Sweden.
Chalmers University of Technology and The Industrial Marketing and Purchasing Group (IMP) are happy to welcome you to the 41st IMP Conference in Gothenburg, Sweden.
Az MTA Gazdálkodástudományi Bizottsága által alapított életmű elismerést, a Cursus vitae aureus (Arany életpálya) kitüntetést idén Hofmeister-Tóth Ágnes kapta. Az elismerés átadására 2024. november 14-én került sor a Budapesti Corvinus Egyetem Gellért Campusán a Panoráma teremben, a Gazdálkodástudományi Bizottság és a BCE Adatelemzés és Informatika Intézetének közös konferenciáján.
Az MTA IX. Osztály Gazdálkodástudományi Bizottság Ipar- és Vállalatgazdaságtan Albizottsága, Marketingtudományi Albizottsága és Vezetés- és Szervezéstudományi Albizottsága évente díjazza a kiemelkedő tudományos műveket Az Albizottságok a Publikációs Nívódíjjal kívánják elismerni és ösztönözni akadémiai kollégák magas színvonalú publikációs munkáját.