Válasszon nyelvet

A marketing és a világ nagyot változott, a statisztikai adatok mellett a marketing új technológiákkal és mérőszámokkal gazdagodott. Az új eljárások és eszközök azonban etikai kérdéseket is felvetnek. Ezen kérdéskörök adják a fő irányelvét a 2016-ban a Norwegian Business School által, Osloban megrendezésre kerülő EMAC konferenciának.

A Kreatív szervezésében kerül megrendezésre a Digital Media Best Practice 2015 verseny, amelynek célja a legsikeresebb digitális kommunikációs kampányok és megoldások díjazása.

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán kerül megrendezésre a fogyasztásról szóló kutatások számbavételét és a tudományágak közötti párbeszéd fokozását célzó szimpózium.

A European Marketing Academy regionális konferenciáját 2007 óta szervezik meg, melyet idén Bécsben a Wiener Universität és a Wirtschaftsuniversität Wien együttműködésében rendeztek meg szeptember 16-18. között.  A programnak a 2013 őszén átadott csodaszép WU Campus adott otthont, így az izgalmas marketingproblémák és kutatási koncepciók mellett a modern építészet eredményeit és a színes, modern szemináriumi termek hangulatát is megcsodálhattuk a program során.

„NYÍLT INNOVÁCIÓ ÉS KÖZÖS ÉRTÉKALKOTÁS A FOGYASZTÓKKAL – KOMPLEX EGÉSZSÉGÉRTELMEZÉS AZ ÉLELMISZER-GAZDASÁGBAN”

Szervező: Debreceni Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Marketing és Kereskedelem Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia, Debreceni Akadémiai Bizottság

A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE: Debrecen, Kölcsey Központ

Mottó:

„A legnagyobb kockázat az, ha nem vállalsz semmilyen kockázatot. Egy gyorsan változó világban az egyetlen stratégia, ami biztosan sikertelen, az, ha soha nem kockáztatsz.” (Mark Elliot Zuckerberg)

2015.09.26-án rendezték meg a Kutatók éjszakáját, amely 2015-ben 10. évfordulóját ünnepelte. Az érdeklődők országszerte számos helyszínen és eseményen részt vehettek, amelyek között már kifejezetten marketinghez kötődő programok is megjelentek.

A Magyar Marketing Szövetség idén is meghirdeti az Országos KKV Marketing Díjat. A szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet az egyre intenzívebbé váló marketingtevékenységre, előtérbe helyezzék a szakmailag helyes gyakorlati példákat, és segítsék a tapasztalatcserét a KKV szektor szereplői között.

A Magyar Marketing Szövetség 2015. november 12-én rendezi meg a 26. Országos Marketing Konferenciát, amely a marketing hősöket inspiráló előadásokkal várja az érdeklődőket. Az MMSZ a felsőoktatásban dolgozók számára kedvezményes részvételi lehetőséget hirdetett meg.

A Marketing Oktatók Klubja, egyesületünk előd szervezete a Magyar Marketing Szövetség tagozataként működött sikerrel hosszú éveken át. Ennek a kapcsolatnak köszönhetően az idei, 26. Országos Marketing Konferencián, 2015. november 12-én a felsőoktatásban dolgozó oktató kollégák számára speciális kedvezményes részvételi díjat biztosít a

...

Az EMOK logó-tervezési pályázatot ír ki, az egyesületet képviselő logó megtervezésére. A pályázatra elsősorban olyan BA vagy MA képzésben részt vevő egyetemisták jelentkezését várjuk, akik tanulmányaikat design vagy tervezőgrafika területen végzik, de a verseny nyitott bárki előtt, aki felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója. A verseny lehetőséget ad a legjobbaknak, hogy megismertessék nevüket a munkaerőpiacon, hiszen a legjobb eredményt elért hallgatók nevét közzétesszük az Egyesület honlapján, az első helyezettnek szakmai ajánlólevelet adunk ki, illetve munkáját és munkásságát

...

A MOK (Marketing Oktatók Klubja) tagjai az elmúlt évben elhatározták, hogy együttműködésüket új szervezeti formában, egyesületként folytatják. A 20. MOK-kal lezárult egy korszak, és - egy éves kemény elnökségi munka után - megrendezésre került az 1. EMOK konferencia. Jelen beszámoló ennek a márka újra-pozicionálásnak az első lépéseit foglalja össze – a szokásos konferencia beszámolóknál egy kicsit könnyedebb formában:

Iratkozzon fel a hírlevelünkre

A * karakterrel jelölt mezők kitöltése kötelező
 

Adatok

Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért
1093 Budapest, Fővám tér 8.
info@emok.hu

Adószám: 18652279-1-41
Bankszámlaszám:
Magnet Bank 16200223-10038989